11. Saul feléje dobta a lándzsát, mert azt gondolta, hogy a falhoz szegezi Dávidot. De Dávid két ízben is kitért előle.
12. És félni kezdett Saul Dávidtól, mert vele volt az Úr, Saultól pedig eltávozott.
13. Ezért eltávolította őt Saul maga mellől, és ezredessé tette, hogy ki- és bevonuljon a hadinép élén.
14. Dávid minden útján sikerrel járt, mert vele volt az Úr.
15. Amikor látta Saul, hogy milyen nagy sikereket ér el, rettegni kezdett tőle.
16. De egész Izráel és Júda szerette Dávidot, mert ő vonult az élükön ki és be.
17. Egyszer így szólt Saul Dávidhoz: Nézd, neked adom feleségül idősebb lányomat, Mérabot, csak légy az én vitézem, és harcold az Úr harcait! Mert így gondolkozott Saul: ne én pusztítsam el, hanem a filiszteusok.
18. Dávid ezt felelte Saulnak: Ki vagyok én, mi az én életem és apám családja Izráelben, hogy veje legyek a királynak?
19. De amikor hozzá kellett volna adni Dávidhoz Saul leányát, Mérabot, mégis a mehólai Adriélhez adták feleségül.
20. Saul leánya Míkal azonban megszerette Dávidot. Megmondták ezt Saulnak, és ő helyeselte a dolgot.
21. Ezt gondolta ugyanis Saul: Neki adom őt, mert ez lesz a csapda, és elpusztítják a filiszteusok. Ezért másodszor is ezt mondta Saul Dávidnak: Ezúttal a vőm leszel.
22. És megparancsolta Saul az udvari embereknek, hogy így beszéljenek Dáviddal bizalmasan: Nézd, a király kedvel téged, és az udvari emberek is mind szeretnek. Légy tehát a király veje!
23. Saul udvari emberei el is mondták Dávidnak ezeket a dolgokat, de Dávid így felelt: Olyan csekélységnek látjátok, hogy valaki a király veje legyen? Hiszen én szegény és jelentéktelen ember vagyok.
24. És jelentették az udvari emberek Saulnak, hogy miket mondott Dávid.
25. Akkor ezt mondta Saul: Mondjátok meg Dávidnak, hogy nem kíván a király mátkapénzt, csak száz filiszteusnak az előbőrét. Így állj bosszút a király ellenségein! Saul ugyanis azt gondolta, hogy a filiszteusok által ejti el Dávidot.